Raffica team
Raffica team
Nagy álmot valósított meg 2006-ban egy vitorlázókból álló, szűk baráti társaság. Megvásárolták a régóta, hőn áhított hajót, a Rafficát és a Balatonra szállították. Ez a szűkebb baráti kör azóta is a csapat állandó magja, akik folyamatosan fejlesztik a hajót és bővítették a teamet jelenlegi állapotára. A Raffica csapat tagjainak nagy része gyerekkora óta vitorlázik, szinte mindannyian komoly eredményekkel büszkélkedhetnek. Igazi sportemberek, akik legalább annyira élvezik a vitorlázást, mint amennyire fontos számukra a győzelem hazai és nemzetközi versenyeken egyaránt.
![]()
Raffica kormányos
Király Zsolt
A Raffica Vitorlás Sportegyesület elnöke, Raffica kormányosa
Király Zsolt életének jelentős részét különböző hajókon töltötte, hiszen édesapja korán megszerettette vele ezt a sportot. Mivel három évesen már vitorlázott, szinte természetes, hogy Zsolt életformaként tekinti a vitorlázást. Sportkarrierjét szörfversenyzőként kezdte, az Európa bajnoki ezüstérem mellett tizenegyszeres magyar; háromszoros német; valamint kétszeres cseh bajnok. Később a rokon sportággal, a vitorlázással folytatta pályafutását. Alapító tagja az első magyar libera egyesületnek. Vitorlás versenyzőként legnagyobb sikerét 2009-ben aratta, amikor Németország legrangosabb tókerülő versenye, a RUND UM, abszolút győztese lett. Hazai és nemzetközi bajnokságokon komoly vetélytársként tartják számon, folyamatosan az élmezőnyben számolnak vele. A Kékszalag rendszeres éllovas kormányosa, nyolcszoros második helyezett. Mindemellett nemzetközi tavi és tengeri offshore versenyző is.
A vitorlázás iránti elkötelezettségét mi sem bizonyítja jobban, mint civil szakmája. Ha épp nem hajó kormány mögött áll, akkor vitorlás hajók karbantartásával, árbocok szervízelésével; vitorlás-hajómotorok javításával, hajó és árbocszállítással foglalkozik.





Weboldal készítés