Raffica team tagok

Király Zsolt
Király Zsolt életének jelentős részét különböző hajókon töltötte, hiszen édesapja korán megszerettette vele ezt a sportot. Mivel három évesen már vitorlázott, szinte természetes, hogy Zsolt életformaként tekinti a vitorlázást. Sportkarrierjét szörfversenyzőként kezdte, az Európa bajnoki ezüstérem mellett tizenegyszeres magyar; háromszoros német; valamint kétszeres cseh bajnok. Később a rokon sportággal, a vitorlázással folytatta pályafutását. Alapító tagja az első magyar libera egyesületnek. Vitorlás versenyzőként legnagyobb sikerét 2009-ben aratta, amikor Németország legrangosabb tókerülő versenye, a RUND UM, abszolút győztese lett. Hazai és nemzetközi bajnokságokon komoly vetélytársként tartják számon, folyamatosan az élmezőnyben számolnak vele. A Kékszalag rendszeres éllovas kormányosa, nyolcszoros második helyezett. Mindemellett nemzetközi tavi és tengeri offshore versenyző is.
A vitorlázás iránti elkötelezettségét mi sem bizonyítja jobban, mint civil szakmája. Ha épp nem hajó kormány mögött áll, akkor vitorlás hajók karbantartásával, árbocok szervízelésével; vitorlás-hajómotorok javításával, hajó és árbocszállítással foglalkozik.
Eredmények
2009. RUND UM, Németország 1. hely






















Weboldal készítés